Loyola Marymount diákok Alexis Latham rendező órájáról

Vélemények a különféle karakterekkel való rögtönzéses feladatrólpeter mitchell

Mindegyik színész kapott egy speciális létállapotot, melyet egész jeleneten keresztül hoznia kellett. Az, hogy hagyunk egy színészt szabadon koncentrálni egy meghatározott energiatípusra és -szintre nagy mértékben hatással lehet a jelenet végkimenetelére. A feladat azt mutatja meg, hogy ezen változások az energiában miként képesek befolyásolni a drámai feszültség szintjét egy adott jelenetben. Ugyanakkor a rendező nézőpontjából ez egy nyilvánvaló kommunikációs módot biztosít arra, hogy egy színésznek miként érdemes hozzáállnia egy jelenethez, anélkül hogy didaktikus lenne. (Peter Mitchell)

A feladat ami nekem a legtöbbet segített abban, hogy működőképes kapcsolatot fejlesszek ki a színészekel, az a rögtönzéses feladat volt, melyet én és az LMU-s osztálytársaim a félév elején csináltunk meg. Ez volt az a feladat, ahol olyan személyiségjegyeket kaptunk, mint “kaliforniai” vagy “ideges” és ezután egy programtervet kellett megvalósítanunk. Rendezőként egy színésznek csak néhány általános személyiségvonást megadni és megfigyelni, hogy mit hoz ki belőle felszabadító a színész eden roussoszámára, sokat segít a rendezőnek, és a színész-rendező kapcsolatban egy erős köteléket hoz létre.

Sokat segített a feszültség és dráma keltésben az erődinamika megismerése. Azáltal, hogy megadjuk kinek mekkora ereje van a jelenetben, a feszültség az erő megszerzéséért vagy megtartásáért bontakozik ki, valamint a konfliktus a gyengébb karakterek azon vágyából fakad, hogy az erősebbek ne irányítsák őket. (Eden Rousso)

Három vagy négy ember lett kiválasztva, akik azt a feladatot kapták, hogy találjanak ki karaktereket és rögtönözzenek egy jelenetet, mindössze néhány vázlatos instrukció alapján. Nagyon kevés időt kaptak minderre. Értelmezned kellett, hogy a jelenetbeli partnered mit mondott vagy tett, előre kitalálni, hogy milyen irányban próbálták alakítani a jelenetet, majd valamiféle kompromisszumos megoldással egy mindkettőtök számára jó irányba vezetni az eseményeket. Mindezt úgy, hogy egyetlen külön szót is váltottatok volna egymással erről. Egyszerre kellett nevetségesen vagy szellemesen gondolkodni, vagy úgy mondani dolgokat, hogy azzal a közönséget szórakoztassuk, legyen értelme, és közben előrébb viszi a jelenetet, mindeközben végig hűnek kellett maradnod a megadott karakteredhez és a megadott jelenethez. Talán ez volt az egyik legnehezebb dolog életemben, amit csináltam, de a végső eredmények igazán kiválóak voltak. Meglepő módon a jelenetek jól alakultak, a karakterek bámulatosak, határozottak, valósak és szerethetőek lettek.

Ha belegondolsz, mikor papíron írsz meg egy szituációt szereplők között, az is hasonló. A fejedben előttehannah mc eljátszod a jelenetet és csak azután írod le. Előre elképzeled a hecceléseket, a szüneteket, az arcot, amit a szereplőid vágnak. Azt szeretnéd, ha ugyanúgy kijátszanák egymást, mint ahogy te is kijátszod a jelenetbeli párodat az órán. Szeretnéd lehengerelni a közönségedet, mint ahogy akkor is, amikor az osztályteremben szerepelsz. Csak tolra és papírra van szükséged, de elvégezni ezt a gyakorlatot, egy jelenetet létrehozni egy kicsit egyszerűbb. Előadni az osztályban őrülten idegtépő és bonyolult, a forgatókönyvírás majdnem könnyűnek tűnik mellette. Majdnem! (Hanna McMechan)

Vélemények a “változatos feszültségek” gyakorlatról

Alexis Latham két rendezői órát tartott nekünk, és egy sor változatos feladatot mutatott be nekünk. Nekem közülük az volt a kedvencem, amelyikben a teremben járkáltunk fel-alá. Két csoportban kószáltunk, és Alexis mindegyik csoportnak egy különböző típusú belső feszültséget adott, melyeket egy előre megírt párbeszéd segítségével ütköztettünk egymásnak. Ez a gyakorlat segített abban, hogy brian l heartátérezzem, egy egyszerű párbeszéd miként értelmezhető többféle módon a különböző belső feszültségek hatása alatt, valamint az időzítések milyen módon változtathatók nagyon könnyen azáltal, hogy egy szereplőnek megadunk egy jól meghatározott feszültség típust. Mindezen túl egy csomó testbeszédet is megvizsgálhattunk, amelyeket egyébként elég problémásan lehetett volna megfigyelni, ha nem a belső feszültségek típusai szerint találkozunk velük. (Brian L. Grant)

Amikor a színészek egy adott belső feszültségi szintet kaptak, valamint egy jelenetet, akkor az egymáshoz való viselkedésük alapján kellett megtippelnünk milyen szintet kaptak. Eléggé érdekes volt gyakorlatban látni azt, ahogy az egyes feszültségi szintek egymáshoz viszonyulnak, hogy egy 10-es mennyire felfokozott egy 4-eshez képest, de mégis milyen higgadtnak hat, ha a 18-assal vetjük össze. Úgy érzem, a gyakorlat nagyon jól kiemelte, miként érdemes beszélni és instruálni a színészeket a saját nyelvükön. Ez nagyon mathew keyesegyszerűvé teszi azt, hogy azt hozd ki az emberekből, amit te szeretnél. Ez egy tiszta kommunikációs kapcsolatot tart a rendező és a színész között. A belső feszültségi szintek jobb megértése lehetőséget ad arra, hogy ezzel a drámával játssz a jelenetben, mert tudni fogod, hogy valaki hogy fog egy megzavart kezdőhelyzetben viselkedni vagy információkat közölni, így ha te ezen előismereteidet egy melodramatikus egyénnel ötvözöd, akkor érdekes lesz nézni azokat az ellentétes energiákat, amelyeket a színészi játék kelt. (Mathew Keyes)

Azok közül a gyakorlatok közül, amelyeket Alexis Lathammal végeztünk, nekem a legtöbbet az segített, – a jelenetbe való dráma és feszültség csempészésében – amelyben ő adott nekünk jelenetet, hogy rendezzük meg. Nekünk kellett kitalálnunk, hova állítsuk a karaktereket,és különböző belső feszültségi szinteket kellett adnunk nekik. Ezután megnéztük, hogy alakul a jelenet. Egy 1-től 20-ig terjedő taylor brightszámértéket adhattunk a karaktereknek annak függvényében, hogy mennyire magabiztos a karakter. Ezek után megnéztük, hogy néz ki a jelenet úgy, hogy a színészek ezeket a különböző feszültség/magabiztosság szinteket alkalmazták, majd addig módosítgattunk, míg végül a kívánt módon játszották el a szerepüket. Ez segítette a rendező-színész kapcsolatot, mert lehetőséget kaptunk arra, hogy döntéseket hozhassunk arról, miként legyen a szerep eljátszva. (Taylor Bright)

 

Vissza…