Mesterképzés

A Budpest Film Academy (BFA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közötti kapcsolatnak köszönhetően az ELTE Filmtudomány mesterképzésének hallgatói is jelentkezhetnek a BFA kurzusaira. A Budapest Film Akadémia tantárgyai mellett a hallgatók az ELTE nemzetközileg elismert programjából olyan, a filmfejlődés folyamatával foglalkozó órák is felvehetők, melyek a filmművészetet, mint tudományt oktatják.

A Budapest Film Academy gyakorlati filmkészítő képzése során az ELTE alapszakos és mesterszakos hallgatók azonos tanterv szerint haladnak előre, amely általános alapozó kurzusokból és ezt követően valamely szakterületre (rendező, forgatókönyvíró, producer, operatőr, hangmérnök-vágó) való specializációból épül fel. Ennek legfőbb előnye a rugalmasság, melynek köszönhetően minden egyes hallgató saját idejének és energiájának megfelelő módon építheti saját tanulmányait.

A gyakorlati filmes kurzusokra az ELTE BA vagy MA szakára beiratkozottak képzési szintjüktől függetlenül kerülnek besorolásra. Amennyiben például egy MA-s hallgató még nem tanult forgatókönyvírást, vagy nincsenek operatőri ismeretei, ugyanúgy az alapkurzusra iratkozik be, mint ezekkel a filmkészítési tudással nem rendelkező BA-s társa.

Egyedül azoknak, akiknek szakmai tapasztalatuk van, nem szükséges az alapoktól tanulniuk. Aki már dolgozott például kamera asszisztensként, annak nem kell a legalacsonyabb szintről kezdenie az operatőri modult, képzését az Operatőri ismeretek II-vel vagy III-mal indíthatja.

Az első szemeszter általános szakmai képzést nyújt, a hallgatók kötelező filmes és a szakmához kapcsolódó tárgyakat tanulnak. A második szemeszterben választanak szakirányt.

Diákjaink számára magas óraszámban biztosítunk lehetőségét egyrészt a filmtechnikai eszközök használatára, másrészt a professzionális filmprodukciókban való gyakorló részvételre. Diákjaink már az első évben részt vehetnek valódi filmes produkciók előkészítésében, illetve utómunkálataiban.

Oktatásunk alapja nem az elméleti, hanem olyan gyakorlati képzés, amelyet úgy fejlesztettünk ki, hogy végzett diákjaink a lehető leggyorsabban helyezkedhessenek el az audiovizuális iparágban. Bátorítjuk és támogatjuk diákjainkat, hogy merjenek kreatív kockázatot vállalni annak érdekében, hogy megtalálják „saját hangjukat“, miközben bizonyítsák elkötelezettségüket és alkalmazkodó képességüket a filmipar szabályaihoz és szükségleteihez.

Kétéves képzésünk a nemzetközi játékfilmgyártásra specializálódik a forgatókönyvírástól a kész filmig. A gyakorlati oktatás rendkívül intenzív, teljes elköteleződést vár a diákoktól.

Minden tanárunk jelenleg is aktív, tapasztalt filmes szakember. A nemzetközi filmipar alapvető fogásait tanítják meg, és elvárjuk diákjainktól, hogy ezt munkájukban és hozzáállásukban is alkalmazzák. Tanulóink tanáraikkal együttműködve dolgoznak a filmgyártás minden területén. A diákok részt vesznek egymás filmjeinek elkészítésében is, amit a BFA tanárai és menedzsmentje felügyelnek.

A sikeres záróvizsgát követően a BFA kapcsolatai révén segíti hallgatói gyors elhelyezkedését a filmiparban. Információt biztosít az elérhető munkalehetőségekről és a kapcsolatot is létrehozza a diák és a lehetséges munkaadó között. A végleges döntés azonban természetesen a munkaadó és a munkavállaló közös feladata.

Tanáraink bemutatják a filmgyártás változatos és sokoldalú folyamatát, ahol a különböző munkafázisok nem csupán egymásra épülnek, hanem egységes, összetett folyamattá állnak össze. Azt tanítjuk, hogy minél mélyebben értjük meg ezt a rendszert, annál hatékonyabban tudunk működni benne. Az elméleti tudás a gyakorlati munka során nyeri el értelmét, valódi helyét és jelentőségét a filmkészítésben. A tréningek során a workshopjainkban való aktív részvételen van a hangsúly -ezek biztosítják a közvetlen tapasztalatot.

Összefoglalásként: iskolánk alapelve az, hogy a filmet, mint üzleti világot mutassuk be. Megismertessük diákjainkat a filmbusiness gazdasági és piaci tényezőivel.

Az mesterképzésen elérhető kurzusokról az alábbi linken tájékozódhat:
http://budapestfilmacademy.com/site/kepzesimodulok/