Őrült dilis szerelem előadás

…körülbelül 2 perccel 13 óra előtt futottam be az Elte – BTK 34-es sz. előadótermébe. Főként fiatal hallgatókat láttam a lépcsőzetes, emelkedő padsorokkal tűzdelt teremben, annak is leginkább a két széle felé a jobb és bal oldalt csoportosulva, középen üresen, így kicsit feljebb, középre ültem be. Valószínűleg én voltam a legidősebb (37) érdeklődő. Néha elbizonytalanodom, mert beugrik, hogy ennyi idősen az ember nem kezd bele egy ilyen komplex szakmába, de az ember mégiscsak felelősséggel tartozik az álmai iránt !(?) Hátha mégis tehetséges vagyok!

Hódi Jenő a BFA vezetője bejelentésekkel kezdte a foglalkozást, amellyel igazán izgalmas perspektívákat tárt a hallgatók és érdeklődők elé. Ide tartozik egy Bollywood – BFA közös hallgatói csereprogram megállapodás, amely igazán jó „tanulópálya” lehet azok számára, akik ezt komolyan gondolják, mégiscsak az indiai filmgyártás fellegváráról van szó, amely az éves produkciók számában lekörözi Hollywood-ot. Arról nem beszélve, hogy India maga a csoda és az ottlét valószínűleg felér egy metamorfózissal, amely bárkinek csak javára válhat, és talán világot látni is jobb úgy, ha az embernek dolga van valahol és ez alatt megmerülhet az ottani életben.

A másik ilyen hír a 3D technológia egyre növekvő térhódítása és villámgyors fejlődése, mely előremutatva kiemeli az ez irányú képzés fontosságát és a leendő hozzáértő szakemberek meglétét. Az óra alapvető témája a „subtext” és az „on the nose” fogalmak jelentése, filmnézés közbeni hatásmechanizmusának és filmkészítői alkalmazhatóságának boncolgatásából állt, két különböző jellegű és témájú film példáján keresztül. A két film egyes és „master” jeleneteinek megtekintésével megismerhettük a két film szereplőit illetve alakjait és egymáshoz fűződő kapcsolatait, viszonyait melyek együttesen alakítják és bonyolítják a sztorit, mindkét film esetében – azt hiszem lehet mondani, hogy – a „happy end” felé. Az első film a” Crazy stupid love” romantikus családi dráma, – melyet még nem láttam, de kiveszem és megnézem – a második film pedig – egyik régi nagy kedvencem – a „ Midnight run”, ami egy pörgős akcióthriller. Mindkét filmet a remek rendezői és színészi munka jellemzi, ide értve a karakterválasztást is. Míg az első film azonnal subtext – tel indít addig az Éjféli rohanás meglehetősen on the nose. A két movie – ból kiindulva számomra egyértelművé vált a két fogalom jelentésének és filmbeli alkalmazásának fontossága, melyek számos játéklehetőséget ad az alkotók kezébe. Mindeközben még számos filmes kifejezésről és jelenségről esett szó, – sajnos nem jegyzeteltem – de fontos talán még megemlíteni, hogy míg az első film – a színészi játék mellett – részletgazdag, vagyis jelentékeny információk vannak elhelyezve a képben, – amiket érdemes észrevenni a szereplők lelki életének nyomonkövetése szempontjából – addig a második film „visz” vagy sodor magával és az összes információ (színészi játék) valamiféleképpen, de elhangzik.

A saját szempontomból egy kedves kis élmény, hogy az első filmben szereplő fiú lelkiségét a körülbelül 10 – 11 éves kori önmagammal tudom azonosítani, és nagyjából ennyi idős voltam amikor moziban láttam – a mozikban helytelenül lefordított – „Éjszakai” rohanást, ami Charles Grodin nélkül nem működött volna ennyire jól, éppúgy mint a későbbi „Filofax”. (Épp csak azért említem, mert fura mód sosem
volt nagy név. Legalábbis idehaza.)bánki péter

Az előadás végén a hallgatók rövid egy perces pitch – ekben jelenítették meg a forgatni kívánt vizsgafilmek témáját és ennek apropójaként létrejött egy workshop  a többiekkel, az elkészítendő filmek stábtag igényének megtalálása végett.

Bánki Péter


Futás, futás, csak el ne késsek! – kiabált a fejemben a hang, ami két perccel később még le is szidott a figyelmetlenségemért, mert túlmentem egy villamosmegállóval. Normális esetben szeretek sétálni, de a késés veszélye nem azok közé tartozik. Kezdés előtt két perccel estem be a portára, hogy megtudjam, merre kell a továbbiakban futnom, el is tévedtem majdnem, de szerencsére az utolsó utáni pillanatban beestem az ajtón, és helyet foglaltam az első sorban.

Régóta dédelgetem magamban a film, és az írás vágyát. A Budapest Film pályázatán keresztül értesültem a nyílt előadásról, és kapva az alkalmon beültem, hátha valami érdekeset tanulhatok. Így is történt. Ugyan kicsit bántam, hogy pont ezen az előadáson nem horror filmeket elemeztünk, bár nem tudom, mennyi volt a valóságtartalma Hódi Jenő vicces elszólásának, hogy a hallgatói szerint ő csak azt szeret példaként felhozni, ezért most romantikus vígjátékot hozott. Örültem, hogy ugyan nem tartozom a hallgatók közé, mégis úgy vehettem részt az órán, mintha oda járnék. Észrevételt tehettem, tőlem is kérdeztek, és nagyjából öt oldal vázlatot jegyzeteltem, a három óra alatt pedig többet kaptam, mint amire számítottam volna. Mondjuk volt némi előképzettségem – vagy legalábbis ahhoz hasonlóm, mikor odamentem, hála a színészetnek, és annak a minimális pszichológiának, amint eddigi éveim alatt magamra szedtem a megfelelő helyekről, így a helyzetek felismerése és elemzése viszonylag egyszerűen ment, de a filmes szakszavak, és azok alkalmazási módjai teljes újdonságnak számítottak. Folyamatosan raktam össze a kirakós darabjait a fejemben, és végül sikerült egy még kicsit hiányos, de azért jól látható képet kapnom a filmvilág hogylétéről. A pitch része külön érdekelt a dolognak, mivel nem vagyok jó a rövid összefoglalókban, ezen keresztül pedig megtudhattam, hogy lehet egy film lényegét rövid úton elmondani. Több érdekes történetötletet hallottam, különösen tetszett az iskolai mészárlás, és a misztikus sztori is. Vizuális típus lévén megjelentek a szemem előtt a jelenetek, színésztanuló lévén elkezdtem kitalálni, mi lehet a szereplők sorsa, hogyan helyezkedhetnek el a világban, és empatikus lévén az említett kapcsolati rendszereket is elkezdtem átérezni, persze szárnyaló képzeletemnek határt szabva: héhé, kislány, ez nem a te sztorid!

Soha nem figyeltem eléggé órákon. A negyvenöt percek csigalassúsággal teltek, rengeteg ásítással körítve. A padtársammal mindig játszottunk egyfajta írásos szerepjátékot, hogy ne aludjunk el. De ebben a három órában még pislantani se akartam, lekötött a téma, az előadásmód, hiába volt éppen morcos napja karola projektornak. Maradandó élményeket, és felhasználható tudást kaptam, illetve az abban való hitemnek a megerősödését, hogy ezt szeretném én is csinálni.

Kormos Karola

 

Vissza…