fbpx

BUDAPEST FILM ACADEMY

A BUDAPEST FILM ACADEMY HALLGATÓI

Az Akadémia hallgatóinak egy részét ELTE-s diákok teszik ki. A gyakorlati filmes kurzusokra az ELTE BA vagy MA szakára beiratkozottak képzési szintjüktől függetlenül kerülnek besorolásra. Amennyiben például egy MA-s hallgató még nem tanult forgatókönyvírást, vagy nincsenek operatőri ismeretei, ugyanúgy az alapkurzusra iratkozik be, mint ezekkel a filmkészítési tudással nem rendelkező BA-s társa.

Az ELTE-s hallgatók az órákért ELTE-s krediteket kapnak, amelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen mind alap, mind mesterképzésén beszámíthatóak.

 

A nem ELTE-sek igényelhetnek ECTS (Európai Kreditátviteli Rendszer) krediteket. Ezek számos más európai felsőoktatási intézmény képzésein felhasználhatók, és a kiállítást követően a diáknak három éve van elismertetni, tehát úgy is igényelhető, hogy a hallgató még nem jár egyetemre, de később szeretne jelentkezni. A diákoknak az ECTS kreditekre vonatkozó kérelmet jelentkezéskor vagy legkésőbb a kurzus elkezdésekor jelezniük kell Akadémiánk felé.

 

A kurzusokat azok is látogatják, akiknek egyáltalán nincs szükségük kreditekre, mindössze szaktudást szeretnének szerezni. Ők a tandíjból 20%-os kedvezményt kapnak, valamint egy Budapest Film Academy oklevelet a kurzus/kurzusok elvégzéséről, amit mindenki megkap.

Filmmaking workshop

Az órákat látogatják magyar és külföldi diákok egyaránt, korhatárra való tekintet nélkül, ugyanis a filmkészítés olyan szakma, amit sohasem késő elkezdeni, valamint az egyes kurzusok nem csak a filmkészítéshez, de számos más területen is felhasználható kiegészítő tudásanyaggal szolgálnak. Így például televíziós szakemberek, marketingesek, kommunikátorok, trénerek, színházi dramaturgok, és egyéb területeken is hasznos továbbképzést nyújthatnak.

MILYEN KURZUSRA JELENTKEZZEN A BEIRATKOZÓ?

A Budapest Film Academy a „cross-platform” oktatás híve, mivel minden szakterület összefügg, ezért ha valaki a saját szakmájában kiemelkedő teljesítményt szeretne nyújtani, a többi filmkészítői tevékenységgel is tisztában kell lennie. Egy rendezőnek például alaposan kell ismernie a forgatókönyv struktúráját, az operatőr technikai lehetőségeit, a vizuális effektusok tárházát, a producer igényét és lehetőségeit.

Filming of student film

Ugyanígy egy író, vágó, operatőr vagy producer számára is fontos az, hogy szaktudása a teljes filmkészítésre vonatkozzon. A vágó például egyben dramaturg is; ő végzi a film utolsó újraírását, ezért alaposan ismernie kell a forgatókönyv struktúráját. Ugyanakkor, hogy kiválassza a legjobb snitteket, kompozíciós és fényhatás szempontjából kell megvizsgálnia az operatőr munkáját. A forgatókönyvíró képekben gondolkodik, így nem árt, ha tud a kamera lehetőségei szerint alkotni. Fontos továbbá, hogy olyan forgatókönyvet írjon, aminek segítségével a rendező vagy a producer sztárokat, illetve finanszírozást tud a filmhez szerezni.

A kurzusok magukban is felvehetők, de ahhoz, hogy valakiből igazi filmkészítő váljon minimum két modult érdemes magas szinten elvégeznie. Ezek szabadon választhatóak, nincsenek előre megadott sémák, ugyanis bármelyik kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Ugyanakkor minden hallgatónknak javasoljuk egy minden szakterületet átfogó alapozó szemeszter elvégzését, mivel a filmes munka hatékony végzéséhez a szakembereknek ismerniük kell a többi szakterület munkafolyamait és gyártásszervezését is.

LEENDŐ HALLGATÓINKNAK

Az egyik legvonzóbb szakma a filmkészítőké. Épp ezért nehéz a sikerhez vezető út; a nyomás óriási, a verseny erős. Az átgondolt döntéseknek azonban meglesz a jutalma, hiszen a szakma egyaránt nyújthat kreatív sikerélményt és magas jövedelmet.

Ez az oka annak, hogy szerte a világon évente több tízezer diák jelentkezik filmes iskolákba, akik hajlandóak hatalmas összegeket fizetni azért, hogy valóra válthassák az álmaikat. Minden évben sok ezren kerülnek ki a képzésekről, azonban közülük csupán a legjobbak fognak hosszú távú, sikeres karrierbe kezdeni valamelyik fő művészi vagy technikai területen.

 

Nem akarjuk leendő hallgatóinkat lebeszélni az álmaikról. Ha erre a szakmára vágynak, ki kell tartaniuk emellett – ez a siker egyik kulcsa. Az akadályok nagyok, de nem legyőzhetetlenek. Ám a sikerhez a hallgatóknak szükségük van néhány dologra: a filmipar ismeretére, a nemzetközi piac megértésére, átfogó filmkészítői képességekre, gyakorlati tudásra, és végül, de nem utolsósorban nemzetközi kapcsolatokra. Pontosan ezek megszerzésében segíti a Budapest Film Academy már az első naptól hallgatóit.

Short film shooting

Oktatásunk célja, hogy a filmkészítés minden ágában mesterszintű történetmesélőket képezzünk. A Budapest Film Academy (BFA) tanterve gyakorlati kreatív workshopokat és kurzusokat is magába foglal, amelyek a filmkészítés teljes folyamatát lefedik. A diákok elsajátítják a különböző műfajok és dramaturgiai szerkezetek elveit és munkamódszereit. Számos gyakorlati feladat – például rövidfilm-forgatás, forgatókönyvírás – keretében arra bátorítjuk őket, hogy mélyítsék el a filmkészítésről szerzett ismereteiket. Végső célunk, hogy mindegyikük megtalálja saját hangját, stílusát, és ezáltal, valamint a BFA által nyújtott széles körű filmes és üzleti ismeretekkel, hallgatóink valóra válthassák álmaikat.

coordinator@budapestfilmacademy.com

1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.

+36 1 408 6109